Kiskertem

Tyúkól

Pár éve még volt tyúkólunk, aztán szanáltuk, mert nem érte meg velük foglalkozni. Ráadásul nagyim annyira túlzásba vitte, hogy szinte el sem mozdult mellőlük, időre haza kellett jönnie…stb.

Mostánában, illetve egy jó éve azonban fontolgatjuk, tervezgetjük tyúkól kialakítását, mert drágul a tojás, a hús… és elférnek a telken.

Az idén a tettek mezejére léptünk, de hála a sok fontolgatásnak, úgy döntöttünk, hogy csak 10-15 darab lesz tojónak. Mi “rengeteg” tojást eszünk, a napi 6-8 átlagos mennyiség. Ezen felül gyúrjuk a tésztát, amihez ugyan jó a házi tojás. Így egy ismerős tenyésztő segítségével választottunk tojó fajtát és csak azok lesznek. Házi csirkét, tyúkot tudunk venni, frissen vágva családon belülről is, de tojást, csak tenyésztőit, az viszont nem pont olyan, mint a házi…

Először kijelöltük a helyét, aztán jött a betonalap.

IMG_2659

Ezután következett a felépítmény, amit egy ismerős asztalos készített el. Tükör forma, a belső fele tyúkól, a külső pedig szerszámos lesz, a kapának, gereblyének, illetve itt fogjuk a permetszereket is tartani.

IMG_2932

Ezután a lazúrozás következett:

IMG_3006

Végül a kerítés került kialakításra. Lassan jöhetnek az új lakók, még van némi teendő, mert a felűlőt még ki kell nekik alakítani és kell egy szellőzőnyílást vágni, mert piszok meleg van benne. Télre kapnak szigetelést is, hogy ne fázzanak.

IMG_3194

Egyik ismerősünk azt mondta, más a házához nem használ ilyen anyagot (2 cm lambéria), de nekünk fontos, hogy illeszkedjen a környezetünkbe és ne kelljen pár év után megint tákolni valamit.

Ráadásul a tyúkok is jobban tojnak, ha jól érzik magukat 🙂 Szerintem szép lett, már várom a csirkéket!

IMG_3193

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!